IMG 20171111 151314345 HDRA Család és Élet Egyesület november 10-12. között információs hétvégét szervezett „Élet-kérdések" címmel azok számára, akiket érdekelt, hogyan lehet a mai társadalomban az Élet ügyét képviselni. Én immár második alkalommal vettem részt ezen a rendezvényen.

Az eseménynek különböző korosztályú résztvevője volt, tizenévestől idősekig mindenki talált maga számára tennivalót az életvédelemben. Ugyanis ahogy II. János Pál pápa mondta, ez a legfontosabb feladat ma. Évente körülbelül 50 000 000 magzat korú ember halálát okozza az abortusz. Ez mély össztársadalmi depressziót, demográfiai krízist és egyéb nagyon súlyos problémát okoz a világunkban.

Péntek délután kezdődött a tréning. Az esti előadáson az életvédelem fontosságáról, a világ álláspontjáról, különböző országok abortusztörvényeiről volt szó. Sok szörnyű statisztikai adat is elhangzott.

IMG 20171111 100705034

A szombati napon bőven kifejtve szó esett az abortusz fizikai és lelki következményeiről, okairól és hatásáról a családra és a társadalomra. Több rövid dokumentum-filmet is láthattunk. Az egyik az ember anyaméhen belüli csodálatos fejlődés-folyamatát mutatta be, a másikban pedig egy régebben abortuszokat végző orvos számolt be az abortusz módszereiről különböző fejlődési szinten lévő magzatoknál. Továbbá a Család és Élet szervezet 3 fő munkaterületével is megismerkedhettek a résztvevők:

• felvilágosítás;
• krízisvonal;
• az abortuszon átesett nők lelki gondozása.

Este az Októberi csecsemő című filmet láthattuk, amely mindent tökéletesen magába foglal, amit az abortuszról tudni érdemes. Bár már láttam ezt a filmet, épp úgy, mint ahogy sokan mások is a résztvevők közül, egyikünk sem tudott megküzdeni a könnyeivel. Ugyanis szinte mindannyiunk életében az abortusz valamilyen formában már nem egy sebet ejtett. Hisz nem csak azok szenvednek a következményeitől, akik maguk is átestek rajta, hanem a család többi tagja is.

Vasárnap néhány kisebb témáról volt szó. Többek között a meddőségről, ezen belül a NaPro technológiáról és a mesterséges megtermékenyítésről, a fogamzásgátló módszerekről és a természetes családtervezésről. Ezen kívül megismerkedhettünk a Drohobicsból érkezett vendégek életvédő és családszervező csoportjának működésével és tevékenységével.

IMG 20171112 180435

A tréningnek köszönhetően megerősödött a résztvevőkben a tenniakarás vágya az élet ügyének szolgálatában. Köszönjük a szervezőknek ezt a csodás és remélhetőleg produktív hétvégét!

Ámorth Angelika

   

Segélyvonal  

099-2411-872
és 096-7800-826 (de.)
050-5464-758 (egész nap)
e-mail: nem.itellek.el@gmail.com

   
IMG_1314.jpg
   

Kérdésed van?  

   

Tudod-e?  

Sok abortuszt végeznek olyan fejlődési rendellenességek miatt, amiken egy kis műtéttel segíteni lehetne, csak, hogy beteg gyerek ne szülessen.