kep.jpg1 Johan Lundell, a svéd ProVita mozgalom vezetője az aprószentek ünnepén Budapesten tartott, Békét az anyaméhben életvédő zarándoklat kapcsán nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Beszámoló az egyházmegyei életvédő munkáról 2011-ben
 

plakatReklámok

Most már több éves tapasztalat, hogy mifelénk az abortuszok nagy számának a fő oka az ismerethiány.

gianna Képzelj el sok millió abortált magzatot. Az egyiket Isten feltámasztja. A magzat felnő, olyan szenvedések és elvetettség közepette, amit csak Jézus ismerhetett. Kiáll a világ és a világ vezetői elé, és számon kéri az emberiségtől az elrabolt és elpusztított életeket. Gianna Jessen. Akinek még Obama elnök  is hadat üzent. De nincs az a hatalom, ami meg tudna állni előtte. Miért nem? Saját szavait idézzük:

menet a megnemszuletettekertJúnius 1-én, a gyermekvédelmi napon, Munkácson második alkalommal rendeztek imanapot a meg nem született gyermekekért, és az élet menetét a nőgyógyászati klinikához, ahol végzik az abortuszokat.

ru 1Az RU-486 olyan méreg, amely meggátolja a megfogant emberi élet táplálásához szükséges hormon, a progeszteron termelődését. A szer kereskedelmi neve az USA-ban Mifepriston, Mifeprex. Európában azExelgyn nevű gyártó Mifegyne néven hozta forgalomba.1 Legalább két héttel korábban az orvosi kifejezéssel embriónak nevezett magzatkorú gyermek már beágyazódott az anyaméh táplálékkal szolgáló falába. Akkora, mint egy szőlőszem.

Egy gazdag év – Mi történt az életvédelem területén 2010-ben?

eletvedelemÚgy látszik, a Szentlélek kegyelme nagyon működik ezen az evangelizációs területen. Egész Ukrajnában megszaporodtak azok a szervezetek, csoportok, amelyek az élet védelmét tűzték ki célul. Mi is számtalanszor tapasztaltuk segítő erejét, amikor olyan dolgokat sikerült elérni, amit a magunk erejéből semmiképpen sem tudtunk volna. Tekintsük át, mi történt ebben az évben!

FOGADD SZERETETTEL ÉS HAGYD ÉLNI

keresztutÖrömünk és reménységünk a gyermek. Megszépíti és gazdagítja életünket, övé a jövő. Érte kell élnünk, dolgoznunk, áldozatot hoznunk. A gyermekek a mi védelmünkre és szeretetünkre szorulnak, mert gyengék és védtelenek.

Nekik nyújtott szeretetünkkel, gyengédségünkkel saját életünket gazdagítjuk, nemeslelkübbé, becsületesebbé válunk. Szívünk és családjaink nyugodtabbá, békésebbé válnak.

   

Segélyvonal  

099 241 1872
és
050 546 4758


e-mail: nem.itellek.el@gmail.com

   
IMG_1314.jpg
   

Kérdésed van?  

   

Tudod-e?  

Az együttéléseknek „köszönhetően” ma Magyarországon a 30 éves férfiak 5%-a házas.