A TÁRSADALMI FEJLŐDÉS ZSÁKUTCÁI, ANALÓGIÁK A BIOLÓGIAI EVOLÚCIÓ VILÁGÁBÓL
Dr. Freund Tamás, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Neurobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Bolyai-díjas kutató 2008. dec. 17-én Önzés és elmagányosodás címmel előadást tartott a Győri Hittudományi Főiskolán a Hallgatói Önkormányzat meghívására. Olyan biológiai evolúcióból vett példákat kötött csokorba, melyek érdekes analógiákat mutatnak bizonyos társadalmi fejlődési tendenciákkal. Vele készítettük a következő interjút.
– Önzés és elmagányosodás hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
Mindkettő napjaink fejlődésében megmutatkozó zsákutca, egyfajta aberráció, aminek valószínűleg közös gyökerei vannak. A közös gyökér az információrobbanás és a globalizáció, amit agyunk jelentős környezetváltozásként érzékel, ez adaptációs nyomásként jelenik meg, lerontva így a kulturális hagyományok és örökség átadásának hatékonyságát. Tudvalevő, hogy a rossz hatásfokú információátadás a biológiai rendszerekben milyen torzulásokhoz vezet, s ez megjelenik a társadalmi fejlődésben is generációról generációra. Ezek közé tartozik az önzés és az elmagányosodás. Emellett említhetjük még a vallási szekták megjelenését, valamint a terrorizmust mint az értékválság következményeit. Az önzés és elmagányosodás közös tőről fakad, s látható, hogy különféle gazdasági érdekcsoportok erre hogyan játszanak rá. Példákkal illusztrálható, miért ideális fogyasztó a céljaitól, szociális környezetétől megfosztott, magányosan szorongó ember. A fogyasztói társadalom működéséhez a gazdaságnak állandóan fejlődni, a fogyasztást pedig állandóan fokozni kell. Ám a fogyasztást csak akkor lehet növelni, ha egyre inkább elmagányosodott, ideális fogyasztókká „nevelt” emberekből áll a társadalom. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ember genetikailag meghatározott módon társas lény, nem tud tartósan a közösségéből kiszakítva élni. Erre újabb stratégiákat találnak ki a különböző gazdasági rendszerek: hogyan lehet mégis életben tartani ezeket az elmagányosított embereket. Jönnek az ötletek, mint a tablettázott való élet, amit valóságshow-k, vetélkedők, bugyuta családsorozatok formájában adagolnak nekik. Ezek valóban életben hagyják őket, de egyben meg is akadályozzák a kitörést ebből a helyzetből. Ezeket az óriási veszélyeket tudatosítani kell. Nem gonosz erőként kell felfogni őket, hiszen mi is élünk ennek a gazdasági rendszernek minden előnyével, de látni kell a hátulütőjét is. A tudatos kontroll megelőzheti ezeket az aberrációkat.
– A biológiai evolúcióban egyértelmű párhuzamok találhatók a társadalmi fejlődésre?
– Analógiák. A biológiai evolúció genetikailag determinált, a társadalmi fejlődés nem. A biológiai evolúcióban genetikailag zárt közösségekre van szükség a genetikai alapú szelekció működéséhez. Az emberi közösségek genetikailag nem zártak, és a kulturális hagyományok, amelyek a társadalom fejlődésének irányát meghatározzák, nem genetikailag adódnak össze. Biológiailag különböző variánsok közül a szelekció az új környezethez legjobban adaptálhatót választja ki. A társadalmi fejlődésnél különböző viselkedésminták, közösséghez való eltérő viszonyulások léteznek. Ezek közül a szelekció hasonló mechanizmus alapján választja ki azt, amelyik viselkedésforma a legjobban megfelel az adott társadalmi környezet számára.
– Mondana egy analógiát?
– A már említett globalizációs tendenciák, párosulva az ideális fogyasztói tömegek kinevelésére történő nemzetközi erőfeszítésekkel, elindítottak egy másik evolúciós folyamatot is, ez az ún. leépítő evolúció, ami az állatvilág számos parazitájánál megfigyelhető. A jelenséget Konrad Lorenz Nobel-díjas biológus sacculinizációnak nevezte, egy Sacculina nevű rákfajról, amely a leépítő evolúció egyik legdrasztikusabb fokát példázza. Ennek a rákfajnak a lárvája kitűnő érzékszervekkel, idegrendszerrel és mozgásképességgel rendelkezik, egészen addig, míg meg nem találja gazdaállatát, egy másik rákfajt. Ennek testén megtapadva abba táplálékszívó tömlőket növeszt, miközben elveszíti mozgásképességét, leépíti érzékszerveit, idegrendszerét, és teste átalakul egyetlen nagy nemi mirigygyé. A leépítő evolúció működése a kulturális fejlődés szintjén is tetten érhető. A társadalom parazita egyedei egyre jobban leépítik idegrendszerüket, kommunikációs képességeiket, és ez szemmel láthatóan nem rontja szexuális képességüket vagy étvágyukat. A valóvilág-showktól, tévésorozatoktól, reklámoktól függővé vált embereket, a plázákban vegetáló, elmagányosodott ideális fogyasztókat durva dolog egy nagy nemi mirigyhez hasonlítani, de mindenesetre iránymutató szerepük a társadalmi fejlődésben megkérdőjelezhető.
Mivé fog degenerálódni az ember, ha majd munkáját, bevásárlásait, minden ügyintézését az otthoni számítógépen keresztül fogja végezni, egy-egy számítógépes játék, valóvilág- show, dél-amerikai sorozat (azaz tablettás kiszerelésű való élet) televíziós közvetítésének élvezete mellett? Ennek következményeként leépíti szociális kapcsolatrendszerét, fizikumát, kreatív gondolkodó képességét, s így ki lesz szolgáltatva az agymosó médiának, a reklámokon csüggve csak a fogyasztásra gondol, mint legfőbb örömszerzési forrásra.
– Ma milyen kórképet rajzolhatunk Magyarországról, ha az önzés és elmagányosodás tekintetében vizsgáljuk az ország lelkiállapotát?
– Kopp Mária kiválóan megfogalmazta, hogy a médiából ömlik ránk az egyén sikerességének mindenekfelettisége, és az önértékelés egyetlen meghatározója a fogyasztás. Mi az, amit az illető megengedhet magának, mi az, amit nem, ez alapján fogja elvégezni az önértékelést. Egyre nagyobb rétegek fognak elszegényedni, ezért egyre nagyobb rétegek válnak teljesen lelki beteggé, és bélyegzik magukat abszolút sikertelennek, sőt, életképtelennek. Ebből fakadnak aztán pszichiátriai, neurológiai betegségek.
– Siker, boldogság, öröm – majdnem minden ember vágya. Van-e a boldogság- vagy örömérzésnek agyi felelőse?
– Van. Az agyban van egy olyan központ, ami tulajdonképpen három agyterületnek az együttműködő hálózata. Ez a kielégültség, az örömérzet és a jutalmazottságérzet központja. Ha ebben a centrumban egy dopamin nevű ingerületátvivő anyag szabadul fel, akkor jutunk örömérzethez. Normális fiziológiai úton is lehet ilyen folyamatokat indukálni, pl. a táplálkozás is örömérzetet kelt, a szexuális örömök is dopamint szabadítanak fel. Ezek a lét- és fajfenntartás szempontjából lényegesek. De az elért cél is, amiért megharcoltunk, megdolgoztunk, örömérzetet okoz. Itt lépnek a képbe a kábítószerek, amelyek szintén dopamint szabadítanak fel kémiai úton ebben a központban. Ennek egyik legsúlyosabb következménye, hogy ha az idegsejtek egyfajta anyaggal túl gyakran vagy túl nagy mennyiségben érintkeznek, akkor ennek az anyagnak az érzékelő fehérjéjét (receptor) eltüntetik a membránjukból. Ez oda vezet, hogy normális körülmények között sokkal nehezebb lesz örömérzethez jutni. Vagyis ha keményen megdolgozok valamiért és sikerem van, felszabadul ugyan a dopamin, de mivel a dopamin receptorából ott már sokkal kevesebb van, ezért sokkal kisebb örömérzetet fog hozni. Ezért válnak a drogosok, már a füvezők (cannabis-fogyasztók) is alulmotiváltakká, mert normális úton nem tudnak kielégültségérzethez jutni.
– Ezek szerint „könnyű drogokról” beszélni félrevezetés?
– Többször elmondtam tévében, rádióban, nincs olyan, hogy könnyű drog. A marihuána még veszélyesebb. Nem közvetlenül gyilkol és teszi tönkre különböző szerveinket, de hosszú távon tönkreteszi a társadalmakat, hiszen alulmotivált emberekből, akik már csak úgy képesek örömszerzésre, hogy elszívnak egy jointot, nem lehet társadalmat építeni. Ezt vették észre a hollandok is, akik rájöttek, hova vezetett a cannabis legalizálása a coffeshopokban. Céltalanul, kiüresedett aggyal kóválygó fiatalok töltik meg Amszterdam utcáit.
– Azt mondják, a sport is egyfajta függőséget okoz.
– A hosszútávfutás, hosszútávúszás igen, de ehhez naponta 10- 20 km-t kell lefutni. Ilyenkor egy endorfin nevezetű anyagot szabadít fel az agy. Ez a szervezet védekező mechanizmusa, mely az evolúció során úgy alakult ki, hogy ha a prédát kergeti a predátor, az antilopot az oroszlán, vagy a nyulat a róka, akkor a nyúlnak akkor is menekülnie kell, ha már szétszakadnak az izmai. Ehhez kell neki egy belső kábítószer, egy belső fájdalomcsillapító. Az agy úgy csökkenti a fájdalomérzetet, hogy felszabadítja az endorfinokat, így a nyúl nem érzi, hogy bármi is fájna, fut, ameddig bír. Ezekhez a belső cannabiodokhoz ugyanúgy hozzá lehet szokni, mint ha kívülről vinném be az ópiumot vagy heroint. Ezek – ha eltörik a lábukat, vagy hónapokig nem tudnak futni – nagyon komoly elvonási tüneteket produkálnak.
– Említette, hogy nyilatkozik tévében, rádióban, ezzel közéleti szerepet vállal. Tagja a Professzorok Batthyány Körének, sőt, részt vesz a polgári körök etikai bizottságában is.
– Teljes mellszélességgel támogatom a kisközösségek megalakulását, mert az önzésből a legmegfelelőbbnek, legreálisabbnak tűnő kiút az, ha kis közösségekből újjáépítjük a társadalmat. Ezek lehetnek egyházi, szakmai, politikai közösségek. A lényeg az, hogy kis közösség legyen, amely közösen megvallott értékekért, eszmékért fogalmazza meg önmagát. A létszám azért legyen kicsi, hogy a közösség tagjai folyamatosan monitorizni, figyelni tudják, hogy ki hogyan viszonyul a közösen megvallott értékekhez. Így válik lehetővé, hogy aki nem együttműködő, kiszelektálódjon. Csak így biztosítható, hogy igazi közösségi emberekké váljunk és fejlődjünk. Az ilyen kis közösségekből lehet felépíteni a nemzetet, lélekben nemesedett emberekből.
Kaposi Gábor
Az írás a Hitvallás c. újság 2009. évi (X. évfolyam) 2. számában jelent meg.
